Golden Rose Galaxy 27

f3641920

Mint mondtam, a Galaxy kiadás több tagja is nagyon tetszik, de amit semmiképpen nem szerettem volna otthagyni, az a 27-es, talán már így üvegen keresztül is látszik, hogy miért. Ebben aztán tényleg minden van és a szintén piros kupakkal szemet gyönyörködtető.

IMG_1425

Így néz ki tehát a két lakk egészen közelről. Ami a 27-est illeti tényleg sokoldalú, hirtelen nem is tudtam mire kenjem fel.

IMG_2010

Néhány variáció után szinte biztos voltam benne, hogy piros lesz az alap, mégpedig egy zseniális Kallos lakk, ami kötelező darab mindenkinek aki egy kicsit is szereti a piros/vörös körmöket.

f3285504

Ez pedig nem más, mint a 251-es kicsit narancsos és talán még Mikulás is eszembe jut róla, de mindenképpen gyönyörű.

f3360960

A Kallos lakkoknál általában két verzió lehetséges. Vagy csak fedőlakknak lesz jó, vagy tényleg azt kapjuk amit az üveg sejtet. Ez szerencsére az utóbbi kategória, de a színét természetes fényben nehéz elkapni, így javaslom Edina képeit is nézzétek meg.

f3732032

f3682496

Mindez egy rétegben került a körmeimre, kicsit trükközni kell, hogy ne üljenek egymásra a glitterek, de nem vészes. Gyorsan megszáradt, bár tettem rá egy réteg fedőlakkot, nem szeretem ha kiállnak a darabkák és esetleg beleakadok valamibe. Piros alappal nekem nagyon tetszik, de persze továbbra is kísérletezem.

 

Nektek még belefér egy ilyen gazdagabb fedőlakk, vagy már túl sok? 

  • phoenix

    Nekem ez már kicsit sok a jóból :D

    • Odil

      :D Na igen, most nagyon beleválasztottam ezekkel a különleges darabokkal :D

  • Váczi Ági

    Nagyon szép ez a lakk és tényleg sokoldalúan használható! :)

    • Odil

      Szerintem is! Még van min kipróbálni :D

  • Adryenn Beauty

    Nekem nagyon tetszik :)

    • Odil

      Ennek örülök :)

  • Mystyck

    Nekem is nagyon tetszik ez az új Galaxy kollekció, 5 darabot már be is szereztem, de ez pont nincs köztük, de jól néz ki a képeiden, lehet legközelebb beszerzem! Szerintem a szürke mintán néz ki a legszebben.

    • Odil

      Ha egyszer visszajutok akkor én is beszerzek még párat, nagyon jól sikerült kollekció lett. A szürke párosítás lesz a következő.

  • Korall lakkra kentem fel először ezt a kis szépséget és sajnáltam, hogy a szín "megette" a piros hatszögletű glittereket és szálacskákat. A szürke lakkon istenien mutat viszont, nálam ez a kombó vitte a pálmát :DDD Pusza: Reni

    • Odil

      Igen a Flormar (én egérszürkének hívom) lakkon nagyon menő, legközelebb úgy csinálom! :)

  • Nagyon szép mindkét körömlakk, tetszik a végeredmény, összeillőek :)

    • Odil

      Szerintem is nagyon jók együtt!

  • Audrey80

    Nekem tetszik, nagyon szép pirossal. Lehet, minden körmön sok lenne, de így nagyon ízléses :)

    • Odil

      Ááá minden körmön soha nem használok ilyesmit, az nekem is sok lenne :)

  • Dyna

    jajjdeszép! ^^ eddig ezt nem is akartam megvenni. és nem tudom eldönteni, vajon melyik színen lenne a legmutatósabb, itt hiányolom a kis piros szálacskákat, pöttyöket. talán tényleg az egérszürke lehet a megoldás! ;)

    • Odil

      Igen, az a másik ami nagyon tetszik, de hiába alapvetően piros lakk párti vagyok :D

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..