Csomag érkezett!

Ugorjunk vissza az időben egészen októberig. A Born Pretty Store talán születésnapja alkalmából igen csábító kedvezményekkel rukkolt elő. Tény, hogy rengeteg hasznos és haszontalan kiegészítőhöz hozzájuthatunk potom pénzért, ráadásul csak jót hallottam róluk, de egészen addig nem izgatott fel a kérdés. Közeledett a karácsony, ezért Rátok is gondolva összeraktam egy kis csomagot, majd izgatottan vártam az érkezését. Eltelt 3 hét, még mindig vártam. Egy hónap után írtam az ügyfélszolgálatnak, amire majd két hét után érkezett a válasz. Biztosan ez a címem? Igen, biztosan. Legyek szíves és várjak még 1-2 hétig, ha addig sem érkezik meg, akkor visszatérünk rá. Természetesen nem érkezett meg, ezért újraírtam, ismét egy hét kellett a válaszhoz, végül addig addig húzódott a dolog, hogy most, március közepén végre ideért. 

IMG_2883

A legjobb az egészben, hogy nem is emlékeztem már a rendelésre, így szinte minden meglepetés volt. 

CollageSoha nem próbáltam még körömmatricákat, ezért itt volt az ideje. Ami tényleg nagyon tetszett, az a cipzár.

dsc (1)

Így sem rossz, de csak az ezüstöt tudom magamon is elképzelni.

Collage2

Két körömnyomda, mert ilyet is régen próbáltam és ne felejtsük el, mindjárt itt a karácsony!

dsc

Ebből rögtön kettőt is kértem, szóval valaki megkapja majd ha eljön az ideje. 

IMG_2893

Megmondom őszintén, a ceruzákra olyannyira nem emlékeztem, hogy utána kellett néznem mire is jók pontosan. Elvileg díszítéshez lesz a segítségemre, meglátjuk. 

IMG_2895

A gyűrűt már mutattam. Mindenkinek van gyengéje, kinek a bagoly, kinek a fényképezőgép. 

IMG_2902

 Körömdíszítők, hirtelen nem tudtam dönteni a hatalmas választékból, nagyjából mind kellett volna, végül kettőnél megálltam.

3

Ami még nagyon érdekelt az a holo lakk, $4.99 volt 13 helyett, azóta ki is próbáltam és elégedett vagyok vele, de erről később.

IMG_2907

Végül ajándékba kaptam még két matricát is. Nem tudom az eddigiek alapján mennyire tűnök masnis/szívecskés csajnak, de elárulom, hogy valószínűleg a fiók mélyén végzik majd vagy ezek is bekerülnek a majdani karácsonyi csomagba.

 

Összességében örülök, hogy ideért de nem vagyok benne biztos, hogy mostanában újrapróbálkozom velük, aztán ki tudja, könnyen el tudok veszni a kínálatban. 

 

Volt már hasonló tapasztalatotok?

 

 

 

 

  • Lora

    nekem az októberi rendelésem azóta sem érkezett meg, próbáltam levelekkel meg tickettel is bombázni őket, de egy idő után csak simán nem írtak vissza... jó, a rendelésem értéke kb 2$ volt, de akkor is. Én 'szerencsére' január végén kaptam meg a karácsonyi nyomdalemezeket, de legalább idén tutira díszíteni tudom vele a körmeimet. :D mivel ingyenes a szállítás, és nem akarok lemondani az egy dolláros dolgokról, most már a fentebbi okok miatt egyesével-kettesével szoktam útjára indítani a csomagocskákat, így ha el is veszlik, nem az összes cucc, hanem csak egy-két matrica tűnik el. de az utóbbi időben sokan panaszkodnak rájuk a FB oldalukon is, sajna.

    • Odil

      A helyzet az, hogy amióta a Magyar Posta átadta a csomag kézbesítést egy maszek cégnek, nagyon sok gondom van a csomagokkal és már nem merek követési szám nélkül rendelni, inkább rászánok +pár dollárt. Jellemző, hogy akkor rendelek amikor elkezd problémás lenni a szolgáltatás, akkoriban több helyen is láttam hogy nem érkezett meg a csomag vagy csak hónapokkal később. Legalább nekem is tutira lesz minta karácsonykor :D

      • Edit

        .kicsit off...de mi az hogy a Magyar Posta atadta egy maszek cegnek??? En errol nem tudok..

        • Odil

          Miután ezredjére kellett nyomoznom a csomag után, bementem panaszt tenni, akkor mondták, hogy sajna rengetek hasonló sztori van, nem az ő hibájuk mégis ők szívnak érte. Szerintem már jó féléve is van, hogy nem ők kézbesítenek, a levelek és a pukkantós borítékok igen, minden más a maszek cégé.

          • Edit

            .ertem, koszi...azert erdekes, hogy Angliaban is postazok, az 5 ev alatt itt soha nem tunt el csomagom. Magyarorszagon meg eleg sok eltunesrol olvasok.

          • Odil

            Igen sajnos én is egyre többről hallok és egyre kevésbé rendelek nyugodt szívvel. Angliából például anyu küldött egy nagyobb csomagot, de állítólag nem talált meg a postás és több hétnyi kallódás után visszaküldték neki. Mondanom sem kell, hogy 60 fontjába került és még csak meg sem kaptam. Köszi.

      • Lora

        na csak emlegetni kellett őket, megjött az egyik aktuális rendelésem. 3 nyomdalemezt rendeltem, erre küldtek kettő nyomdalemezt meg 3 ív water decal matricát ... most már kezd végérvényesen elegem lenni belőlük, én azt szeretném amiért fizettem, nem mást.. :(

        • Odil

          :( Nekem ugye ez volt az első rendelésem ezért még nem fordult ilyen elő, de épp eléggé kiábrándultam én is. Nem tudom hogyan változhatott ilyen rossz irányba a színvonal, anno csak jót olvastam róluk.

  • phoenix

    Ilyen ceruzát rendeltem a húgomnak ebayről, és tényleg jó :) A cipzáras matrica régóta tetszik, de sosem jutottam odáig, hogy meg is rendeljem.

    • Odil

      Nah akkor ennek most örülök, még semmihez nem nyúltam a lakkot kivéve :) A matrica jó hogy jött, ki tudja rendelek-e még onnan.

  • Anett

    A "mindjárt itt a karácsony" félmondatnál iszonyatosan felröhögtem. :D Egyébként pont jókor jött ez a bejegyzés, éppen most akartam rendelni tőlük, de ezt olvasva most még alszom rá pár napot, hogy megéri-e nekem esetleg félévet várni a csomagomra. :D A körömmatricákat látva csak az sejlett fel benne, hogy jajj de utáltam mindig is. Amikor rajta volt a körmömön, valahogy mindig éreztem hogy ott van, és zavart, ezért elkezdtem tudattalanul is lekapirgálni.

    • Anett

      Máskor is írjál kérlek ilyen "Csomag érkezett" bejegyzést, mert ahogy elolvastam, rá 1-1,5 órával csöngetett is a postás és meghozta az iherb rendelésem! <3 Egyébként ez szerintem új csúcs, 9 nap alatt ideért. :))

      • Odil

        jeje :D 9 nap? Nem nézem meg a honlapot, nem nézem meg a honlapot..

  • Calo(z)

    Komolyan ezt a csomagosdit már veled izgultam végig. Nagyon örülök, hogy végre megjött, mert így nem érzed magad becsapva és ezek a matricák nagyon ígéretesen néznek ki. A szülipaodra csak megérkezett és ez a lényeg!

    • Odil

      Igen, ez így igaz, legalább megjött és én nagyon örülök neki!

  • Gelányi Anikó

    A lakk gyönyörű, a minták pedig csúcs szuperek :)

    • Odil

      Köszönöm, remélem lesz is alkalmam kipróbálni őket :D

  • Mystyck

    Ennyire túl lenne terhelve a Born Pretty? Ez egyrészt durva, másrészt a hozzáállásuk sem épp "vársárló barát"...Idén még nem rendeltem tőlük, de ezek után inkább maradok ebay párti. A cipzáras matricával már szemeztem, a holo lakk pedig gyönyörű, nekem a sötét zöld van meg. :)

    • Odil

      Lehetséges, anno decemberben legalábbis azt mondták, hogy túl vannak terhelve és persze elnézést kértek a késői válaszárt, de na... A zöld is biztosan gyönyörű!

  • Petra

    A legelső rendelésem (kb tavaly nyáron volt) három hét alatt megérkezett, ezért bátorkodtam szeptemberben egy újabb rendelést leadni. Decemberben kaptam meg. Emiatt, és a többi olvasott vélemény miatt eléggé elment a kedvem a további rendeléstől. Talán várok egy picit, és ha megint gyorsak lesznek, akkor szétnézek náluk. :) A lakktesztre nagyon kíváncsi vagyok, gyere a teszttel gyorsan! :)

    • Odil

      Oké igyekszem :) Igen, azt hiszem én is várok mert még egy ilyen több hónapos huzavonára nem vágyom :/

  • Dyna

    LOL! :D a mindjárt itt a karácsony pedig nagy vigyort váltott ki. a meleg hónapok mindig úgy repülnek, h lassan "sajnos" helytálló lesz a kijelentésed... (jó, nagyon napsütés és meleg fan vagyok, elismerem)

    • Odil

      :D Jó hát nem bírtam ki, a majdnem fél év az majdnem fél év :D én is meleg fan vagyok ezért sajnos tudom, hogy igazad van!

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..