Catrice Nude Illusion és Velvet Matt

A Catrice új szortimentjével már biztosan találkoztatok, most nem is térnék ki rájuk részletesen. Részemről két dolog volt érdekes, az egyik a Nude Illusion alapozó, ami ritka szép összetevőkkel rendelkezik no és persze a Velvet Matt szemhéjpúderek, mert mind a kettőből nehéz jót találni a drogériák polcain.

IMG_9735

Ami a csomagolást illeti, kifejezetten nehéz üveget kapott pumpás fejjel, ennek mondjuk, hogy örülünk. 30ml / 2495Ft

IMG_9736

IMG_9739

IMG_9744

Jelenleg nincs az az alapozó ami eltüntetné a vörös foltokat az orrom körül, a szememről ne is beszéljünk, ezért most megpróbálom alaposan leírni mit is tapasztaltam az elmúlt három hét alatt.

Amit ígér: “Fényvisszaverő alapozó, mely pont otimális mértékben mattítja a bőrt. Köszönhetően lágy fényvisszaverő pigmenteknek, az alapozó egészséges ragyogást biztosít a bőrnek. Hidratáló, hosszan tartó hatású formula, UVA és UVB szűrőkkel.”

A kiszereléssel csak akkor van gondom ha el kell pakolni, mert a fiókommal egyszerűen nem kompatibilis. A pumpa egészen sokat enged, így másfél adag elég is a teljes arcra. Illata ugye nincs, ennek én nagyon örülök.

Az elszíneződéseket szépen elfedi, de összességében inkább közepesen gyenge, nekem kell mellé korrektor. Ahogyan ígéri, optimálisan matt, inkább egészséges külsőt kölcsönöz. Az UVA/UVB szűrővel teljesen felesleges foglalkozni, mivel az alapozó/BB krém önmagában nem véd a káros sugarak ellen, mindig használjatok alá fényvédőt!

Szóval! Eldolgozni könnyű, az állaga nagyon kellemes, nem ül bele a pórusokba és nem tömíti el azt, minden szempontból nagyon tetszetős kis alapozó, de! Ahogyan a Catrice arcra valóira jellemző, ez is gyorsan kopik. Néhány óra múlva (kb. 6) egyszerűen mintha felszívódna, foltokban hiányzik még úgy is, hogy hozzá sem érek az arcomhoz.

IMG_6005

Balról jobbra: Catrice Nude Illusion / Yves Rocher Pure Light / Bourjois Healthy Mix Serum / Max Factor Facefinity

Amit még észrevettem, hogy felkenés után nem sokkal kicsit oxidálódik, ebben és a színében is inkább a Facefinity Warm Almond árnyalatára hasonlít.

Összességében tehát jó jó, tetszik, tényleg nagyon könnyed és természetes, de bőven lehetne tartósabb is.

IMG_9763

Nézzük akkor a szemhéjpúdereket, rájuk tényleg nagyon kíváncsi voltam. A Velvet Matt finish különleges és ritka, olyasmi mint a Denim lakkoké. A tesztereket nézegetve nagyjából mindegyik érdekesnek tűnt, végül maradt Al Burgundy és Moss Wanted Colour.

Egyszer írom le, mert mind a kettőre érvényes, hogy régen találkoztam ennyire puha, már már krémes textúrával. Csak úgy siklik, a pigmentáltságra sem lehet panasz, de ne legyenek illúzióink, porzik mind a kettő. Nem vészesen, megfelelő ecsettel vagy akár szivaccsal teljesen jól működnek.

IMG_9749

Moss Wanted Colour – Nehéz pontosan körülírni ezt a színt, zöld is meg nem is. Bevallom, nem gondoltam volna, de ő lett a kedvencem. Elég egy kevés a mélyítő vonalba és máris feldobta a napom.

IMG_9756

Al Burgundy – Gyönyörű burgundi, olykor lilás, mély és összetett darab, de ahhoz hogy előjöjjön a szépsége, kell egy megbízható alap. Satírozáskor jócskán megkopik, ezért építeni kell. Kettőjük közül nekem egyértelműen vele kell többet trükközni, de még így is nagyon tetszik.

IMG_6009

Alap nélkül és Paese alappal

IMG_6008

Jól látszik, hogy a fénye is csak alappal bukkan elő.

Összességében tényleg hozza amit ígér, az árát kicsit sokallom (1245Ft/db), de valószínűleg beszerzek még néhányat, mert az utóbbi időben gyakran nyúltam utánuk. A burgundi és a Color Tattoo Metallic Pomegranate egyébként remek párost alkot, próbáljátok ki!

Ki mit próbált már az újdonságok közül?

  • Kisó

    De jó, már vártam ezt a tesztet! Én nagyon szerettem a Catrice másik matt alapozóját (még az első verziósat használtam, mert betáraztam amikor szortimentcsere volt), de már elfogyott, és az újravásárláson gondolkoztam, de ennek tényleg szebbek az összetevői, csak vártam egy kritikusabb tesztet is róla, mielőtt megveszem. A tartósság engem nem nagyon zavar, ha hazajövök le szoktam mosni a sminket és inkább újrakenem, ha este is megyünk valahová. A szemhéjpúderekről meg igyekszem egyelőre lebeszélni magam, most kaptam meg a régóta kívánságlistás Sleek Au Naturelt, és egyelőre még azzal sem szórakoztam ki magam teljesen.

    • Odil

      Nekem tetszik tényleg, sőt igazából jobban is mint az All Matt Plusz. A fene hogy én még mindig nem szereztem be az Au Naturelt, milyen?

      • Kisó

        Kompromisszumos. A világos színek nem túl pigmentáltak, de a szürke Color Tatoo-n szépen kijönnek, a sötétek meg nagyon-nagyon szépek szerintem. De ugye a 12-ből csak négy csillámos-fényes, én meg imádom a matt natúr színeket, nekem nagyon bejön.

        • Odil

          Na igen, mindegyik Sleek ilyen. A világosabb vagy matt árnyalatok gyakran bajosak, de már annyi jót hallottam róla, előbb vagy utóbb beszerzem én is!

  • Örülök, hogy mégiscsak csináltál vele tesztet. :-) Érdekes, rajtam nagyon világos marad ez az alapozó, a Facefinity warm almondja rajtam sokkal sötétebb, azt el is cseréltem anno a km-en. A Catrice All Matt 010-eséhez nagyon hasonlít. És igen, kb. ugyanezt tudnám írni róla, sajnálom, hogy egész egyszerűen felszívódik pár óra után. :-S
    Anno még teszter se volt kint, mikor megvettem, így ez a videó alapján vettem meg: https://www.youtube.com/watch?v=Nj8SCXzJ3iw Itt ez van a vloggercsajszin, és totál hófehérke vele ő is.
    A szemhéjpúderekre igyekszem nemet mondani, mert betegesen sok van, bár persze most kéne az is. :-D Na meg a fotóid, hát irígykedek szokás szerint. :-D

    • Odil

      Hmm rajtam sem sokat sötétedik, de besötétedik. Mindig a nyakamhoz mérem, úgy bár sötétebb, nem sokkal a Warm Almond, de most elsősorban a tónusra gondoltam, nem olyan sárga vagy barack mint az Yves Rocher vagy a Bourjois. Akkor nem csak nekem tűnik el? :( Olyan jó kis cucc pedig, ezért nem fogom kevésbé szeretni, nem engedem el :D Köszönöm, igyekszem :)

  • Gelányi Anikó

    Nagyon örülök, hogy csináltál tesztek róluk, mert az alapozóra is és a szemhéjfestékre is nagyon kíváncsi voltam. :)
    Szerencsére alapozóból én már megtaláltam a tökéletes, de szemhéjpúderből sosem elég :)

    • Odil

      Az Astor vált be ennyire Anikó?

      • Gelányi Anikó

        Nem az Astor, mert az csak BB krém és nyáron valóban nagyon jó. Viszont alapozónak a Max Factor Ageless Elixír nekem szuper és tökéletes :) Imádom! :)

        • Odil

          No azt még nem néztem meg közelebbről, de majd most! :)

          • Gelányi Anikó

            Szerintem érdemes :)

  • Barbi

    Jajj gyönyörű és erőteljes színe van a velvet matt-nak, körülnézek majd, hogy milyen színekben van, mert ezek közül pont egyiket sem tudnám magamon elképzelni :D

    • Odil

      Valahogy mindig sikerül olyan színeket találnom, amiket más nem tud elképzelni sem. :D :D

  • Noémi

    Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy te hogyan használod sminkben a burgundy szemhéjpúdert! :)

    • Odil

      Amint leküzdöm ezt a fránya allergiát és már csak 2 percenként dörzsölöm véresre a szemem, be fogom pótolni a sminkes részt :) Most komolyan, nagyon sötétnek tűnik (az is) de működőképes! :)

  • Nati

    Jééé, megint sikerült teljesen újat mondanod! Mi az, h nem jó az alapozókban/BB-ben a fényvédő??? Teljesen gyanútlanul kentem magamra boldogan eddig a 30 faktoros színezett kencét, mondván, ha beborul, meg úgyis pocsék az idő, jó lesz az... de akkor mégsem??? jajj... mindig van valami... A teszt remek, csodásak a képek!

    • Odil

      Ne ijedj meg Nati, de a szokásos BB krémes vagy alapozós faktorok önmagukban nem elegek, hiszen a szükséges fényvédő mennyiség kb negyed teáskanálnyi, van aki szerint 1,2gr. Annál jóval kevesebbet használunk alapozóból, púderből pláne, ráadásul a kémiai fényvédők egy része az UV sugarak hatására lebomlik. A lényeg hogy nem elég! :)

      • Nati

        Na, most elkenődtem... :( h stílusos legyek :) Köszi a magyarázatot, így már érthető! Hiába, az ember mindig okosabb lesz. Akkor ezek szerint az arckrémekben lévő fényvédő sem elég? Mert most készülök nappali krémet vásárolni, de ha nem fontos, h lenne benne fényvédő, mert az sem hasznosul, akkor tökmindegy milyet veszek, nem kell arra külön odafigyelni. És akkor az alá is kennem kéne a fényvédőt?

        • Odil

          A hidratáló elég, abból jóval többet használunk mint alapozóból. A 30 és az 50 faktor között sincs óriási különbség, csak sok kémiai van ami ugye veszít az erejéből, ezért is kellene elvileg újrakenni napközben. Most én is átállok a PC fényvédős hidratálójára, mert sok már az Uriage.

  • phoenix

    Köszi a tesztet! :) Arról esetleg tudnál írni egy picit, hogy a Bourjois CC-hez képest milyen? A CC megvan, és gondolkozom a Nude Illusion megvételén, ezért kérdezem :)

    • Odil

      Hmm gondolkozom. A CC folyósabb kicsit és picit jobban kisimítja az arcom úgymond. A Catrice nem hangsúlyozza ki úgy a száraz részeket és valamivel gyorsabban kopik, de mindenképpen jobb hogy nincs illata. A színük is más, hozzám a Catrice közelebb áll, szürkésebb ha ez így értelmes :)

  • nuada Stenonis

    Újra itt vagy ^^ Oltári jól néz ki ez a burgundi, egyszerűen dög. Mennyibe kerülnek ezek a szemhéjpúderek?

    • Odil

      Igen!! Ezer év is eltelt már :) Basszus, elfelejtettem ideírni 1249Ft/db. Tudom, tényleg sok :/

      • nuada Stenonis

        A burgundira szerintem beruházok, 15 éves koromban volt egy hasonló színem, és azóta sem találtam meg az utódját :) de a többit ki fogom hagyni, túl van a lélektani határon, sajnos.

        • Odil

          Tudom, ezért nem rohantam vissza a többiért én sem. A burgundiért nagyon megérte, ritka szép :)

  • Lexa

    Úúú, a Moss Wanted Colour nagyon szép! Imádom ezeket a piszkos, zöldes-szürkés színeket. Szétnézek majd a Velvet Matt-ok háza táján. Pedig ma voltam is Rossmannban, de csak elsuhantam a Catrice állvány mellett, egyedül az akciós kosárból kotorásztam ki magamnak 2 érintetlen Catrice rúzst meg egy lakkot.

    • Odil

      Nem is tudom van-e már a Rossmann-ban, mindig olyan sokat kell várni a Müller után. Na majd ránézek, ha oda is eljut akkor bajban leszek :D

  • Lumena

    Ahogy nézegettem a képeket a bordó szemhéjpúderről, rögtön az jutott eszembe, hogy biztosan jól nézhet ki a CT Metallic pomengrate-tel. És a következő mondat... :D Erre az alapozóra nagyon kíváncsi vagyok, szeretnék váltani valamire, aminek szebbek az összetevői.

    • Odil

      Na tessék, ez ennyi ;) Szerintem nagyon jók együtt, a mini csillámok pedig csak dobnak az összképen. Nekem most ez tetszik tényleg, az egyetlen hátrány a kopás, de ezen lehet segíteni és már nincs is ezer fok.

  • katacita

    Szépek ezek a szemhéjpúderek, nézegettem is őket, meg fogdostam a tesztert, de többen is írjátok, hogy porzik, az meg engem nagyon tud idegesíteni.
    Hasonló színű körömlakkot vettem tegnap szintén a Catrice új cuccaiból, mint a burgundi szemfesték, most oda is passzítottam a monitorhoz, és tényleg nagyon hasonló, csak sötétebb és metálfényű. Nem győzök gyönyörködni benne.:) Az új lakkok között különben sok szépséget láttam, de végül csak egyet hoztam el. Meg a Clarins szájfény dupe-ot, egyelőre nem dobtam tőle hátast, de végül is nincs vele baj, de ugyanezt tudja egy 300 Ft-os essence szájfény is kb.

    • Odil

      Annyira nem vészes szerintem. Tapizni kell és akkor nem száll annyira, de tényleg porzik. Oh hála az égnek, úgy látom nagyon népszerű lett, de őszintén szólva nem értem miért :/ A lakkokat még nem néztem meg alaposan, próbálok nem sokat venni mert még mindig van egy csomó amit nem próbáltam :)

  • Kinga

    Haha, ilyen ikeas dobozom van nekem is! (Tokre nem fontos informacio :D)

    • Odil

      :D De milyen doboz?

  • Németh Kinga

    Csajok, kék szeműeknek (sötétkék-pici szürke) ajánljátok a burgundyt? Annyira szép ez az árnyalat, csak félek, hogy úgy néznék ki tőle, mint akinek behúztak egyet…Barnát,szürkét nem szeretnék, azt most vettem, igaz nem mattot, a rózsaszínek meg ennyi pénzért kicsit olyan jellegtelennek tűnnek és amúgy is inkább hangsúlyosabb sminket szeretek magamon, a természetes nekem olyan, mintha fent sem lenne…

    • Gelányi Anikó

      Kinga!
      Én kék szemű vagyok és simán bevállaltam :) Szerintem nagyon szép a kék szemhez :)

      • Németh Kinga

        Jelentem, nem bírtam ki, megvettem…annyira szééép, csak legyen szép feltéve is;)

        • Gelányi Anikó

          Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre :)

          • Odil

            Én nem szoktam törődni ilyesmivel :D Minden szemszín más, és nem mindegy a bőr/hajtípus sem, szerintem nem lehet általánosítani. Nekem mindig azt mondták jajj a zöld szemmel milyen jól mutatnak a lilák, de nekem konkrétan nincs is olyan lila árnyalat ami jól állna ruhában sem, sminkben is csak alig. Remélem tetszik magadon, a burgundi tényleg gyönyörű! :)

          • Németh Kinga

            Fú csajok, gyönyörű ez a szín! Abszolút nem bántam meg, nagyon tetszik magamon, tényleg jól passzol a kék szememhez. Még csak egyszer-kétszer használtam, mert azért nem passzol miden ruhához sem. De azt már látom, hogy elég tartós, és nem kell belőle túl sokat felvinni, hogy kihozza a színét. Alapot én is használok előtte, de minden máshoz is, úgyhogy arról nem tudok nyilatkozni, anélkül hogy festene, vagy meddig bírná…Közben megvettem végül a Nude Illusion alapozót is, kicsit talán a homlokomon hozza elő a száraz részeket, de nem vészes. Tényleg arra, jó, ha az ember nem akar nagyon erős fedést, de azért mégis legyen rajta valami. Alá korrektor, rá pedig púder azért kell, de így ki vagyok vele békülve.

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..