Bevezető

 
Nem hiszek a konkrét definiálásban, nem szeretem ha valamit/valakit dobozba zárnak egy séma alapján, így nem szögezném le a blog tartalmának irányvonalát sem.
Mint a legtöbb nőt, engem is sok minden foglalkoztat egyszerre, többek között a szépségápolás is, ezért ma ébredés után indultam is, hogy beszerezzem a mások által már sokat említett Helia-D BB krémjét, no nem csak azért mert ez az első magyar BB krém, hanem mert sok jót olvastam róla az utóbbi időben és bizony kíváncsi vagyok.
 

Van már némi tapasztalatom BB krémek terén, de erről és az eredményről majd csak a teszt után.. Ha már Helia-D és kíváncsiság, gyorsan magamévá tettem a Classic Hidratáló Éjszakai Krémet is.

Sajnos a bőrömmel mondhatom, hogy egész életemben problémáim voltak, nem könnyű olyan krémet vagy akár sminkterméket vásárolni amivel jól kijön. Bízom a legjobbakban és hamarosan kiderül viszonyunk kapcsolattá alakul-e.

Várandósságom 29. hetében járok -azaz totyogok inkább- ezért kénytelen vagyok lassan kikeveredni a “mit kell beszerezni és egyáltalán mi micsoda” káoszból, nyilván ez is igen gyakran foglalkoztat. 

 
Ezeken kívül pedig még ezer dolog egyszerre, úgy mint a lakberendezés, gombból gyűrű, ételek, barkácsolás és sorolhatnám, de kezdetnek talán ennyi információ is éppen elég 🙂 
 
  • Dr. Erős Nóra

    Kedves Szandra! Most találtam rá a blogodra (elnézést a tegezésért, de a neten talán ez a szokásosabb), és le vagyok nyűgözve, ez a legjobb beauty blog amit valaha láttam. Felmerült bennem hogy érdemes lenne kiadnod egy könyvet az összegyűlt anyagaidból, a gyönyörű fotókkal, véleményekkel, vagy akár egy beauty magazin indítása sem lenne elvetemült ötlet, szerintem lepipálnád a New Beautyt is :) Anyagi forrást ill. partnereket el lehet kezdeni keresni, ha lenne kedved a tehetségedet nagyobb körben is ismertté tenni. Én is szívesen segítek amiben kell :) Légy nagyon büszke magadra!!!!! Higgy nekem, egy nem ma született bőrgyógyász vagyok :) Szia: Nóra

    • Odil

      Kedves Nóra! Tegeződjünk persze! Olyan nagyon sokat jelent hogy ezt megírtad, köszönöm szépen! Az elmúlt hat évben nagyon sokat fejlődtem, tanultam és igyekszem mindezt jól át is adni, bár ez csak egy hobbi blog, nincsenek velek komolyabb terveim, örülök ha hasznos és még egyszer köszönöm! Nekem éppen egy jó bőrgyógyászra lenne szükségem, akitől tanácsot kérhetnék, ha esetleg Budapesten vagy akkor meg is keresnélek. :)

Leave a comment to Dr. Erős Nóra Cancel reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..