Bársony és kaviár manikűr by MUA

Egy időben igen nagy népszerűségnek örvendett az úgynevezett kaviár manikűr, melyet a brit Ciaté cég indított útjára. Természetesen szettekben dobták piacra nem kevés pénzért, sejthető volt, hogy lesznek alternatívák kedvezőbb áron…

Ilyen a MUA által piacra dobott körömdíszítő is, amit kreatívan csillagjegyekről neveztek el. Én a Libra névre keresztelt változatot rendeltem, ez talán kevésbé cukorkás.

Őszintén szólva soknak éreztem volna mindegyik körmömön, ezért csak az egyiken próbáltam ki. Alapnak egy Lovely Must Have lakkot használtam, ami csak azért érdekes, mert ez az első lakkom tőlük. 
A művelet önmagában egyáltalán nem bonyolult, (lásd alább a videó) mégis több sebből vérzik a végeredmény. Természetesen nem tartós, 1-2 kézmosás után már potyognak a golyók. Fixálhatnánk színtelen lakkal, de úgy szörnyen fest sajnos. 
Összességében tetszik az ötlet, nagyon jól mutat a képeken, sőt még frissen elkészülve sem rossz, de valljuk be nem sok értelme van, főleg mert pár óra múlva már kezdhetjük is elölről a lakkozást.
Eredetileg szintén a Ciaté ötlete volt (bár ezt soha nem lehet tudni) az úgynevezett bársony/velvet manikűr. Megrendeltem a termék hasonmását, még nem döntöttem el jó ötlet volt-e. 
Az adagoló arra jó, hogy ne szóródjanak ki a szálak, ha valamit szeretnék kinyerni akkor bizony le kell vennünk. 
Hátul egy kis útmutató ahogy kell. 

Azt hiszem jól látszik a textúra, meg kell mondjam nekem egy polár pulcsi jutott eszembe…
A használati utasítás szerint igen egyszerű, én mégis sokáig pepecseltem és nagy lett a kupi a művelet után.
A hivatalos kép, ami tulajdonképpen nem is tér el annyira a valóságtól. 
Nappali fényben jól látszik, hogy a szín helyes, annyi a baj hogy minden kósza szösz azonnal meglátszik a “bársonyon” és persze nem olyan könnyű egyenletesen eloszlatni mint gondoltam.

Így néz ki másnap reggel, a zuhanyt már nem élte túl… 
Lényegében jópofa ez a megoldás is, egy-egy alkalommal esti bulira tökéletes, de ne tervezzünk hosszútávra.   

Miután száműzni akartam a fiók mélyére, megtaláltam ezt a hasznos videót, amiben a leányzó több variációt is bemutat a bársony manikűr használatára. Azt hiszem nekifutok újra ha lesz elég türelmem, mert ez tetszik.

Tudom, más a gyártó és különben is de a lényegen nem változtat.
Ti próbáltátok már valamelyik manikűrt? 
  • .kar hogy nem tartosabb ez a barsony, mert nagyon jol mutat a kormeiden :)

  • Odil

    Köszönöm! Én is sajnálom, szerelem volt már a képek láttán is. Azért még nem adom fel a kísérletezést. :)

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..