A hét csalódásai

Azért is tartom nagyon hasznosnak a blogokat, főleg a bevált/nem vált be bejegyzéseket, mert számomra jóval hihetőbb egy “hétköznapi” vélemény, mint a reklámok, de ezzel senkinek nem mondok újat. Vannak a promó bloggerek, akik sajnos a leghitványabb termékekről is ódákat fröcsögnek, de ez más tészta és ha valaki figyel akkor könnyen kiszűri őket. Összeszedtem az elmúlt hét pozitív illetve negatív csalódásait, illetve érik a hónap csalódásai bejegyzés, mert van belőlük bőven.

Az elmúlt héten érdekes módon főleg a lakkoké és az ajakra valóké volt a főszerep. Csak azért érdekes, mert lakkozni nincs időm, az ajkaimon pedig szinte semmit nem viselek el (egyszerűen legtöbbször zavar).

Kallos Love Limited Edition Körömlakk -27: Kétségtelen, hogy imádom a Kallos lakkokat, nálam verhetetlenek ár/érték arányban (és most nem az iparfumeria áraira gondolok), de ez a legrosszabb vétel volt eddig. Valahogy semmi nem jött be, sem az állaga, sem a színe, sem a fedése. Nagyjából azonnal lemostam.

Kallos Körömlakk – 104: Szerencsére ez a lakk azonnal javított a helyzeten, egyszerűen imádtam. Minden stimmelt ahogy megszoktam, a színe pedig gyönyörű, bordós árnyalat tele arany csillámmal.

Meglepően pozitív csalódás ért a nemrégiben pontokért kiváltható Manhattan szépségcsomagban. Nem szoktam beváltani a DM-es pontokat, valahogy soha nem érintenek meg az akciók, ezért rengeteg összegyűlt, gondoltam veszíteni valóm nincs.
A Rocktopia – Rock The Grass árnyalata lapult benne, amiről első ránézésre egy vizihulla jutott eszembe (nem tudom miért), de felkenés után jött a kellemes meglepetés. Sokkal szebb és viselhetőbb mint gondoltam, a tartóssága rendben van, szépen fed. Egyszóval: tetszik.

A csomagban még a kuponfüzeten és a mintán kívül egy Red Passion névre keresztelt szájfény volt. Nem ettől a darabtól leszek szájfény-függő, de nincs vele különösebb bajom. A funkcióját betölti, a színe rendben, nem ragad, az illata kevésbé orrfacsaró, az íze viszont pocsék. Elfér az asztalon.

Aden Cosmetics – Folyékony Ajakrúzs No.21 Coral: Miután a csapból is ez folyt, jövet-menet beszereztem egyet én is, elvégre mi baj lehet?
Kezdjük ott, hogy elvilegA folyékony ajakrúzs egy gyors mozdulattal felvihető. Brilliáns fényt, optimális hidratálást, hosszan tartó fedőképességet és dús ajkakat biztosít. Fényűző, fénylő hatást nyújtó termék, amely nem ragad.” 
Annyi szent, hogy sem könnyen nem lehet felvinni, mattra szárad, így a brilliáns fény is kilőve, de még a hidratáló érzés is elmaradt. Tartósnak tartós, olajmentes sminklemosóval is alig tudtam levakarni. Eleve túl intenzív a színe, felkenve csíkosan festi be a számat, ami szörnyen nézett ki, gondoltam rádobok még egy réteget. Nem kellett volna, így ugyanis darabosan kent össze mindent és jött le rólam foltokban. Jajj az egész horror volt, hozzá nem nyúlok többet az biztos. Kár érte, a színe nagyon tetszik, de ez bizony kuka. 
Ezek hagytak tehát mély nyomot bennem ezen a héten, folytatása következik.  
  • Nóra

    az Aden folyékony ajakrúzsa nekem sem vált :( mindenkinek olyan jól szuperált elvileg,hát nálam nem...viszont a bordó Kallos elképesztő szép!

  • Odil

    Ne haragudj, hogy ezt mondom, de hála az égnek! Már azt hittem velem van a baj. Egyszerűen használhatatlan, nagy csalódás :/ A lakk élőben is álomszép, nagyon szeretem.

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..